„Én, Szálasi Ferenc, nemzetvezető, esküszöm az élő Istenre…”
Szálasi Ferenc nemzetvezetői eskütételének hetvenötödik évfordulóját ünnepeljük. Nemcsak ilyen évfordulókon, hanem általánosan elverik a port a halálosan szeretett nemzetéért vértanúhalált halt államfőn, hogy hatalomgyakorlása minden jogi alapot nélkülözött. Ezt szinte a baloldalt túllicitálva megkapja az ú.n. „nemzeti oldaltól”, más néven „nemzeti radikálisoktól” is. Valóban igaz ez?
A törvényesség közjogi elve (legitimizmus) azt mondja ki, hogy igazolt jogrenden kell alapulnia egy államnak, s annak törvényeit megváltoztatni (reformálni) csak a már adott törvényes keretek között szabad végrehajtani. A társadalom közjava ezt megköveteli, hisz csak így biztosítható a békés társadalmi fejlődés. Ezért a legitimizmus megkülönböztetést tesz a fennálló (tényleges – de facto) és a jogszerű (törvényes – de iure) rend között, mely kettő nem minden esetben fedi egymást.
Abszolút érvényű-e ez az elv? Természetesen. Azonban figyelembe kell venni, hogy az egyes törvényi rendek között kibocsájtóik szerint hierarchia van, s ha a nagyobbnak egy alacsonyabb ellentmond, akkor megszűnik iránta a vonatkozó kérdésben az engedelmesség kötelessége. Mivel a természettörvény a tételes emberi törvény felett áll, az ezeket felrúgó hatalomgyakorló hatalma a végzett cselekedeténél fogva törvénytelenné vált. Ezzel szemben, vagyis a tételes emberi törvények szerint igazoltan alaki jogilag törvényes renddel szemben aktív ellenállásnak tehát épphogy legitimista alapon van létjogosultsága hat, együttesen meglévő feltétel esetén. Ezek az alábbiak:
- a) az államhatalomnak igen súlyos visszaélést kell elkövetnie;
- b) békés úton nem sikerült a fennálló visszaéléseket megszüntetni;
- c) joggal remélhető, hogy az ellenállás sikeres lesz;
- d) csak annyi erőszakot szabad alkalmazni, ami elengedhetetlen a sikerhez;
- e) és csak azoknak, akik arra hivatottak;
- f) és képesek.
Fennálltak-e ezek a körülmények a hungarista hatalomátvétel idején? Sajnos igen. Szálasi Ferenc nem volt forradalmár és nem volt puccsista, ahogy kávéházi konrádok okoskodnak lekicsinylőn és hazug módon. Szálasi Ferenc vasfegyelmű császári és királyi katonatiszt, majd magyar királyi tiszt a végletekig, a falig elmenve a törvényes igazságosság megadásán túl tisztelte az otrantói hőst, a szegedi ellenforradalmi gondolat egyik alap-oszlopát, a Nemzeti Hadsereg főparancsnokát, Magyarország kormányzóját, a legfelsőbb Hadurat, vitéz nagybányai Horthy Miklós császári és királyi altengernagyot.
Minden társadalmi reformterve mellett elvetette a puccsista és felforgató jellegű, hőbörgő, törő-zúzó forradalmárkodást. Mindig hangsúlyozta 1944 augusztusáig úgy nyíltan, mint magánbeszélgetésekben, hogy „kötelességemnek tartom, hogy megmondjam, hogy teljes felelősségem tudatában olyan erkölcsi, szellemi és anyagi hatalom birtokáért harcolok, amilyen az olasz nép vezérének van, különösen azért, mert nekem mindig volt államfőm, mindig van államfőm, és mindig lesz államfőm”.
Szálasi Ferenc vezetésével a Nyilaskeresztes Párt—Hungarista Mozgalom, összefogva a Magyar Élet Pártja jobboldalával, az imrédystákkal és a Pálffy-Baky-féle nemzetiszocialistákkal, forradalmi lendülettel ugyan, de békésen, egyáltalán nem puccsszerű módon, törvényes keretek között vette át a hatalmat. A c), a d), az e) és az f) pontok tehát fennálltak. Vajon az a) és a b) is?
Feltétlenül. Teljesen illuzórikus volt bármiféle „kiugrás” 1944 nyarán, vagy őszén… Tekintsük át gyorsan, kronologikus sorrendben a történteket:
- 1944. augusztus 23.
-Románia átáll a Szovjet és a vele szövetséges angolszász hatalmak oldalára megdöntve Antonescu marsall hatalmát.
- 1944. augusztus 25.
-A politikai szervezetek (pártok) működését betiltja a Sztójay-kormány, ingó és ingatlan vagyonukat rendészetileg zárolják.
- 1944. augusztus 26.
-Úzvölgye területén eléri Magyarország határát a keleti arcvonal.
- 1944. augusztus 29.
-Kitör a szlovákiai tengelyellenes felkelés Besztercebánya térségében. Ugyanezen a napon a Kormányzó meneszti a Sztójay-kormányt, és ezzel együtt vitéz csíkszentsimoni Lakatos Géza magyar királyi honvéd vezérezredest felkéri kormányalakításra.
Az angolszászok felé való tapogatózások már 1943-ban megindultak, de mivel 1943-ban a teheráni konferencián eldöntötték, hogy a szovjetek fogják elfoglalni Magyarország területét, ezért azután mindig hozzájuk irányítottak minket. Ezen a konferencián a casablancai konferencia határozata a „feltétel nélküli megadásról” szintén megerősítést nyert.
Ezért minden „kiugrásnak” becézett hazaárulás teljességgel illuzórikus volt. Még 1944. szeptember 11-én sem fogadta el az ellenforradalmi Nemzeti Hadsereg fővezére, hogy a vörösökkel kell tárgyalnia… Később annak reményében küldtek fegyverszüneti bizottságot a Szovjethez, hogy az ekkoriban megvalósuló „finn példát” (Moszkvai fegyverszünet, 1944. szeptember 15.) kövesse az ország, azaz gyakorlatilag „kiugorjon” a háborúból. Mit jelentett ez – egyébként tévesen – az idősödő, elszigetelődő Horthy, illetve a „kiugrás” „csodafegyverében” bízó, őt uraló klikk számára?
- 1.) A szovjet csapatok nem szállják meg Finnországot.
- 2.) Az ott állomásozó német csapatokat felszólítják a finnek, hogy hagyják el országuk területét.
- 3.) A finn társadalmi-politikai élet nem kerül szovjet kontroll alá.
- 4.) Az 1940 után elfoglalt (visszafoglalt) finn területek újra szovjet ellenőrzés alá kerülnek, de mások nem.
Teljesen illuzórikus volt ez, hisz a „halzsíros atyafiak” geostratégiai helyzete teljesen más volt… A keleti front szélén feküdtek, viszonylag csekély német haderő állomásozott ott, akik támogatást az akkori háborús helyzetben nem remélhettek. (így is volt kisebb ellenállás egyes északi, Norvégiához közelálló nikkelbányák környékén, de ezt leszámítva valóban békésen ért véget a háború Finnország számára. A besáncolt németek ellen is csak következő év tavaszán indult finn támadás, erős szovjet nyomásra, amit megelőzött 1945. március 3-án a formális hadüzenet.) Mit gondoltak? Majd illedelmesen Szlovákia és Horvátország felé kikerülnek minket a szovjetek?!
Így adta áldását a Faragho Gábor vezette moszkvai fegyverszüneti delegációra Horthy. A szovjetek (a teheráni konferencia végzései szerint) nem tárgyaltak, hanem kész tények elé állították a magyarokat. Eléjük tettek egy nyilatkozatot október 8-án, mely csupán a fegyverszüneti egyezmény feltétele volt:
- 1.) Befejezi a harci cselekményeket a Szovjetunióval és szövetségeseivel szemben.
- 2.) Visszavonja a haderejét és közigazgatását az 1937. december 31-ei határai közé Magyarország.
- 3.) Szembefordul és hadat üzen Németországnak.
- 4.) Ennek sikeréért (ha ezek megtörténtek), a Szovjetunió fegyveres segítséget nyújt Magyarországnak a német csapatok kiűzésére, akik vélelmezhetően a Kárpáttér kulcspozícióját nem adják fel olyan könnyen, mint Finnországot.
Napokig tartó huza-vona után beleegyezett Horthy az előzetes fegyverszüneti egyezménybe, amit a delegáció október 11-én aláírt…
Ezt a nettó hazaárulást, mely a kormányzói esküje tételes elárulása is volt egyben, tetézte azzal a Kormányzó, hogy október 15-ei fegyvernyugvási proklamációjában elhallgatta azt, hogy kizárólag a szovjetekkel egyezett meg, és nem üzent hadat Németországnak, valamint nem szólította fel a magyar katonaságot és közigazgatást a visszacsatolt területek elhagyására, így a szovjetek szemében is teljesen hiteltelenné vált a vérszegény proklamáció.
Ebben a gyalázatos helyzetben, ahol az őszirózsás árnyak elevenedtek meg, vette át a hatalmat Szálasi Ferenc, megmentve a magyar becsületet.
Igen ám, de ez nem volt legitim! Harsogják… Mint mondtuk, mivel Horthy több tételes rendelkezést megszegett, hazaárulást követett el, e cselekedete által természetjogilag elveszítette a jogalapját. Ezért hangsúlyozta első hadparancsában Szálasi Ferenc:
„Választanom kellett nemzetünk és az alkotmány, az igazság és a jog, az élet és a törvény között. Nemzetünket, az igazságot és az életet választottam!”
Azonban mindezeken túlmenően alkotmányjogi szempontból, vagyis a tételes emberi jog alakisága szempontjából vizsgálva sem szakadt meg a jogfolytonosság Magyarországon. Ebben a tekintetben az ú.n. jobboldalon sajátos következetlenség figyelhető meg.
Olyan állítások hangzanak el, hogy a jogfolytonosság megszűnt a német csapatok bevonulásával (1944. március 19-én), vagy pedig a hungarista hatalomátvétellel. A jogfolytonosság megszűnéséről csak akkor beszélhetünk, ha az állami szervek folytonossága megszűnik. Ez egyik dátum esetén sem következett be. Magyarország sohasem volt német katonai (Militärverwaltung) vagy polgári (Reichskomissariat) közigazgatás alatt, még akkor sem, ha 1944. március 19-e után politikai értelemben ú.n. „ellenőrzési hatalom” (Kontrollherrschaft) érvényesült, ahogy például a szintén megszállt Dániában, és a magyar szuverenitásba való súlyos beavatkozások sora történt. Ezek sérthették azt, amint Szálasi ellenzékiként sérelmezte is azokat, de nem szüntették meg.
Ráadásul, ha teljesen következetesen vizsgáljuk a kérdést, a sarkalatos törvények szerint, melyek az ún. „történelmi alkotmány” keretrendszerét adták, az Ausztriai-ház (Habsburg–Lotharingiai-ház) trónfosztása is érvénytelen volt, nem beszélve arról, hogy felségáruló módon szállt szembe Horthy az uralkodóval. Ezt persze a külföldi hatalmak pressziója miatt volt kénytelen megtenni Horthy, alapvetően nem akarta Boldog IV. Károly visszatérését akadályoztatni. Ez Horthy krízishelyzetekben való gyengeségét mutatja. Ugyanezt mondhatjuk el a szovjetekkel való előzetes fegyverszüneti egyezmény aláírásával és a „kiugrási” kísérlettel kapcsolatban.
Azaz a következetesen alaki jogi legitimista 1918. november 16-a óta közjogi provizóriumot kell, hogy tételezzen, nem pedig csak 1944. máricus 19-étől, vagy 1944. október 15-étől.
Horthy a vértanúságig elmenően vállalhatta volna, hogy nem mond le, és nem nevezi ki Szálasi Ferencet. Hitler feláldozta unokaöccsét, Sztálin tulajdon fiát, De Gaulle tábornokot nem hatotta meg a hír, hogy fia súlyosan megsebesült, mikor neki nem egy, hanem többezer francia fiút kell szívében hordoznia… Egy államfőnek, a Nemzet Atyjának nagyobb nyomást kell elviselnie a nagyobb felelősség okán. Azaz a fizikai kényszerítés nem volt olyan súlyú, hogy ha nem lett volna az álláspontja ingadozó, ne lett volna morális kötelessége ellenállnia a „lemondatásnak”.
Szálasi Ferencet ugyanúgy nevezte ki magyar királyi miniszterelnökké október 16-án, ahogy tette a korábbiakkal. A jogban az ártatlanság vélelme okán mindig a vádnak kell bizonyítania a nyilvánvalósággal szemben. Ha formai kifogás nincs, nem kell vizsgálni a tartalmi kifogásokat a jogbiztonság érdekében.
Így lett (a lemondás révén) az általa egyidejűleg kormányalakításra felkért Szálasi a kormányzói ügykör vezetésével ideiglenesen megbízott magyar királyi miniszterelnök. Az 1937. évi XIX. törvénycikk értelmében október 27-én összeült az Országtanács és átvette a kormányzói ügykör ideiglenes vezetését a miniszterelnöktől. Tagjai a hercegprímás (Serédi Jusztinián), a miniszterelnök (Szálasi Ferenc), az országgyűlés felsőházának (báró Perényi Zsigmond) és alsóházának (Tasnádi Nagy András) elnökei, a Királyi Kúria elnöke (dr. Jakab Mihály másodelnök), a Közigazgatási Bíróság (dr. Balázs Kornél másodelnök) elnöke, és a Honvéd Vezérkar főnöke (Beregfy Károly vezérezredes). Egyhangú döntést hozott, hogy tekintettel a háborús viszonyokra ideiglenes államvezetőt válasszanak, mely – részben Serédi Jusztinián javaslatára – a »nemzetvezető« titulust kapja.
Az országgyűlés alsóházában már a hungarista hatalomátvétel előtt, október 9-én 120 fővel megalakult a Törvényhozók Nemzeti Szövetsége, a Nyilaskeresztes Párt—Hungarista Mozgalom (hungaristák), a Magyar Megújulás Pártja („imrédysták”), a Magyar Nemzetiszocialista Párt, a Magyar Nemzeti Szocialista Front, a Magyar Élet Pártja, az Erdélyi Párt, és a Volksbund der Deutschen in Ungarn részvételével. Elnöke Szász Lajos, társelnöke Jaross Andor, alelnöke Szöllősi Jenő, ügyvezető alelnöke Rajniss Ferenc lett. Az alakuláskor kiadott kiáltványában állott, hogy „a törvényhozó felelősség tudatában kinyilatkoztatja a végső következmények viselésére is elszánt akaratát a háború folytatására”. A frakció vezetősége október 12-én ismertette a „parlamentből kiinduló, fegyverszünetre irányuló törekvések elfojtását” célzó programját Lakatos Géza magyar királyi miniszterelnökkel. Az e szervezetben megvalósult „összefogása magyarnak a magyarral” biztosította, hogy zökkenőmentesen meg tudott alakulni „A Nemzeti Összefogás Kormánya” október 16-án.
Az országgyűlés felsőházában József Ágost osztrák főherceg és magyar királyi herceg, magyar királyi tábornagy vezetésével alakult meg társszervezete, a Felsőházi Tagok Nemzeti Szövetsége a hatalomátvétel után, október 30-án.
A két frakciónak eminens szerepe volt, hogy az Országtanács által november 3-ára összehívott országgyűlés Szálasi Ferencet Magyarország nemzetvezetőjévé választotta. Az alaki jogfolytonosság megmaradt, és tovább élt egészen a magyar állam szervezeteinek 1945. májusi ellehetetlenüléséig.
„…hogy Magyarországhoz hű leszek. Törvényeit, régi jó és helybenhagyott szokásait megtartom és másokkal is megtartatom. Függetlenségét és területét megvédem. Nemzetvezetői tisztemet az alkotmány értelmében, az országgyűléssel egyetértésben, a felelős minisztérium által gyakorlom, és mindent megteszek, amit az ország javára és dicsőségére igazságosan megtehetek. Isten engem úgy segéljen!”
A törvényben előírt, és a Magyar Szent Korona, és az ország főméltóságai előtt letett esküjéhez – Horthyval ellentétben – vértanúhaláláig hű maradt Magyarország Nemzetvezetője.
Csontos Szigfrid
Zöldinges.net
